Megtörtént az, amiről nem hittem volna, hogy bekövetkezik: egy tinikről szóló regény alaposan elgondolkodtatott. Lassan a harmadik x-be lépve, egyre többször törnek rám nosztaligarohamok, és a The Duff felszínre hozott jó néhány emléket. De mi is az a Duff? Designated Ugly Fat Friend, magyarul kb. "Ügyeletes Ronda Dagi Barátnő". Tudod, ő az a lány, aki egy lánycsapatban a jelentéktelen utánfutó szerepét tölti be. Általában ő a céltáblája a gúnyolódásoknak, piszkálódásoknak, ő a sofőr a hétvégi bulik alkalmával, és ő az, akivel sokan csak azért állnak szóba, hogy a csinos barátnői közelébe férkőzzenek.
Az értékelés SPOILERES, ennek tudatában kattints a Tovább gombra.
Ami azt illeti, Bianca kifejezetten gyűlöli ezt a srácot.
Amikor pedig Wesley Duffnak nevezi őt, egyszerűen ráborítja a kóláját.
Ám Bianca élete otthon sem éppen tökéletes, így figyelemelterelésre van szüksége. Azon kapja magát, hogy megcsókolja Wesleyt. És ami a legrosszabb, még élvezi is. Hogy elszabaduljon a mindennapok poklából, beleveti magát a fiúval egy titkos „ellenségek extrákkal” kapcsolatba.
És ez egészen addig működik is, amíg ki nem csúsznak a dolgok az irányítása alól: kiderül, hogy Wesley nem is olyan rossz hallgatóság, ráadásul az ő élete is elég kiábrándító. Bianca elborzadva veszi észre, hogy kezd beleszeretni abba a srácba, akiről úgy gondolta, mindenkinél jobban utálja.
„Te is DUFF vagy? Biztos vagyok benne, hogy igen, legalább egyszer az életben annak kellett lenned. Ha igen, akkor ez a történet neked szól – olvasd el!” – Maria
„Ez a könyv LENYŰGÖZŐ! Az egész annyira tökéletes, szívszorongató és csodás volt. Azt hiszem, ez a kedvenc kortárs ifjúsági regényem.” – Nisha
Bianca az a lány, aki én is voltam középiskolában: kifelé általában csendes (kivéve, amikor elkapja a harci ideg, olyankor keményen beszól és káromkodik), meghúzódik két barátnője árnyékában, fuvarozza őket a bulikra, álmodozik a srácról aki tetszik neki, kineveti a csinibabákat. Biancának amellett, hogy a középiskola számára nem egy rózsaszín lányálom, a szülei közelgő válásával, az anyja hiányával, és az apja újra felszínre törő alkoholizmusával is meg kell küzdenie.
Nem csoda, hogy amikor az ügyeletes nőcsábász, Wesley elmagyarázza neki, hogy bizony ő a Duff, egyáltalán nem logikusan viselkedik: lesmárolja a srácot. Bianca hamar ráébred, hogy a frusztrációit a legkönnyebben szex-szel tudja levezetni (gyakorlatilag függő lesz - furcsa egy tizenhét éves lány esetében, de nem egyedi eset), Wesley pedig partner ebben: titokban lefekszenek egymással, miközben a lány egyre jobban eltávolodik a valóságtól és a barátnőitől. Ha már a barátnőknél tartunk: nagyon féltem tőle, hogy a "két buta csinibaba ugráltatja szegény csúnya lányt" klisét fogjuk kapni, de erről szó sincs. A két barátnő, Casey és Jessica egyáltalán nem utánfutónak tekintik, törődnének vele, ha hagyná, de ahogy egyre jobban belebonyolódik a titkos viszonyba, úgy kezd szétesni a hármasfogat barátsága is. Persze a nagy kibékülés nem marad el, Bianca színt vall Casey előtt, aki meglepő kijelentést tesz: úgy érzi, kis csapatukban ő a Duff.
Ez volt az a pont,ahol elgondolkodtam azon, hogy bármilyen baráti társaságba kerültem, mindig úgy éreztem, én vagyok a sokadik kerék, és csak megtűrnek, mert nem akarnak megbántani. És valahogy mindig kiderült a magabiztosnak tűnő, népszerű lányokról, hogy egyáltalán nem érzik magukat olyan vagány csajnak, mint amilyennek látszanak. Lehet, hogy tényleg belül mindenki Duff, és a külsőségek csak álcaként funkcionálnak? Egy olyan lány, akinek szinte mindene megvan, körülzsongják a pasik, divatos ruhákban jár és minden hétvégén bulizik, lehet, hogy a külsőségek mögött bizonytalan és nem érzi magát értékesnek? Vagy éppen az is lehet, hogy a barátnőd, akit egyenrangúnak tekintesz, úgy érzi, csak azért tartod magad mellett, hogy te feltűnőbb legyél?
Néhány szó a pasikról is... Wesley-t az elejétől fogva imádtam, a szemétláda nőfaló életmódját is, de nem lepődtem meg, amikor kiderült, hogy neki is megvannak a saját problémái - hiszen egy ilyen könyvbe kell ez a fordulat. Amikor Bianca lelép tőle, és megszakít vele minden kapcsolatot, egy pici kétségem sem volt, tudtam, hogy addig fog futni utána, amíg vissza nem kapja. Toby pedig, nos, ő az a srác, akit egy Duff mellé elképzelsz: visszafogott, illemtudó, jó hallgatóság, és sótlan. Sok olvasó kedveli őt, engem idegesített. A kapcsolatuk halálra volt ítélve, az elején is érezhető volt, hogy Toby csak a "pótcselekvés pótcselekvése", a vége felé már minden közös megmozdulása Biancával vergődésnek hatott. Azért azt sajnáltam,hogy egy jó kis veszekedés helyett el lett intézve ez a szál annyival, hogy "bocsi, mégis az excsajomba vagyok szerelmes".
A könyvben kapunk még egy szálat, ami sajnos majdnem mindennapinak mondható, és nagyon aktuális: az egyik szülő lelép, a másik neveli a gyereket (néha fordítva), reménykedik, amikor pedig válásra kerül a sor, alkoholba fojtja bánatát. Ez is olyan rész volt, amiből szerettem volna többet látni, nagyon gyorsan futottuk le az anya nem jön haza - elküldi a válókeresetet - apa visszacsúszik az alkohol rabságába és a lányán tölti ki a dühét - Bianca megbocsájt és mindenki boldog köröket. Ez volt számomra az egyik negatívuma a regénynek, a másik pedig a rengeteg káromkodás. Igen, a tinik káromkodnak, nem is keveset (tölts el fél órát egy csapat középiskolás társaságában, és teljesen új szókincsre teszel szert), de nekem sok volt az oldalanként legalább három darab kurva és basszameg.
Összegezve: molyon 5 csillagot adtam rá, szinte biztos, hogy újra fogom olvasni. Hétköznapi problémák, jól kitalált szereplők, és egy olyan téma, ami nagyon sok fiatalt (és felnőttet is) érint.
Szerző: Kody Keplinger
Cím: The DUFF - A pótkerék
Eredeti cím: The DUFF
Fordította: Szabó Krisztina
Magyar kiadás: Könyvmolyképző Kiadó (2014)
Oldalszám: 300
Kötés: puhaborító
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése